Színes

Érdekel milyen egy medence az égben? Pont ilyen!

Megosztom:

Megnyitott a London utcái felett “lebegő” úszómedence.

Eléggé menőnek tűnik!

Az első látogatói már ki is próbálhatták. A 35 méteres medence 50 tonna vizet tartalmaz, és egy tetőtéri bárral és fürdővel is rendelkezik. 115 láb magasan van, vagyis nagyjából 35 méterrel a föld fölött. Szóval ha tériszonyos vagy, valószínűleg nem neked találták ki.

Eckersley O’Callaghan építőmérnökei építették, és igazgatójuk, Brian Eckersley azt mondta: “Ha elúszol, rögtön lefelé nézhetsz. Olyan, mintha a repülnél.” Az úszók 35 métert lebeghetnek a levegőben két lakóépület között. Elképesztő élmény lehet!

Így kezdődött

Az Embassy Gardens honlapja szerint a koncepciót először egy „forró nyári napon, 2013-ban” dolgozták ki.

Elmondták: “Kreatív csapataink összegyűltek, hogy megvitassák, hol helyezzük el az Embassy Gardens szabadtéri medencéjét. Úgy döntöttünk, hogy az egyetlen hely van, amit elég nagy, a Legacy Buildings között.”

“Ahogy fejlődtek a tervek – folytatják -, bedobtuk a nagy ötletet: a medencének égboltnak kell lennie, vagyis valami átlátszónak, hogy az úszók láthassák a földet, és az alatta lévő emberek láthassák az eget.”

Forrás: Ladbible.com

Megosztom: