forrás: pinterest
Bulvár

Ez állhat Bill Gates válásának hátterében

Megosztom:

A világ egyik legbefolyásosabb párja voltak.

Sokkolta a világot a válásuk híre

A világot sokkolta a hír, miszerint 27 év házasság után válik a világ egyik legharmonikusabbnak tűnő házaspárja Bill és Melinda Gates. Sosem voltak botrányok körülöttük, látszólag a legnagyobb boldogságban éltek, hatalmas vagyonuk ellenére úgy, hogy ezzel sosem hivalkodtak és a megjelenésükön sem látszott a gazdagságuk. Szerény emberek maradtak, akik mégis a világ egyik legbefolyásosabb házaspárja voltak. Ráadásul jócskán túl vannak már az 50-en mindketten, ezért is furcsa, hogy ők is a válás mellett döntöttek-olvasható a Time Magazinban.

Óriási felelősség vs. házastársi kötelesség

Bill Gates, amellett, hogy a Microsoft alapítója, olyan birodalmat épített a feleségével, amire csak kevesen képesek. Mivel bevallottan munkamániások, valószínűleg a házastársi teendők háttérbe szorultak, -Melinda nyilatkozatai szerint -mindkettőjüknél. Melinda egyre inkább a női jogi és a nők egyenlőségéért kiálló dolgokkal és alapítványokkal foglalkozott, míg Bill agya sosem áll le, folyamatosan pörög valami technikai újításon, ami teljességgel beszippantja őt. A gyerekeik is már felnőttek, és kirepültek a családi fészekből, így magukra maradtak a szülők.

A házaspár állítólag sokáig próbálkozott megmenteni a házasságukat, de végül belátták, hogy külön utakon kell folytatniuk. A válás náluk nem fog anyagi problémákat okozni egyik félnek sem, illetve a 130 billió dolláros vagyonuk is fele-fele arányban osztódik majd szét közöttük, mert házasságkötéskor nem kötöttek házassági szerződést. Régen még nem volt olyan divatos, mint ma. (Amiben valószínűleg a megemelkedett korai években történő válások számának van szerepe).

50 feletti válások

Illetve egy másik manapság nagyon elterjedt tendenciát is megfigyeltek kapcsolati szakértők. Egyre több az 50 felett elválók száma. Azt gondolná az ember, hogy ebben a korban már nem szívesen rúgja fel a múltat az ember, és ha már olyan sok évtizedet voltak egymás mellett a párjával, akkor az már így is marad. De nem. A mostani fiatalsági kultusz, a kor csak egy szám szlogen és az évek eltolódása (főleg nőknél), olyan bátorságot, megerősítést és önálló életre vágyást okozott a nőknél, hogy ma már bátran kimernek lépni egy házasságból akár 30 év után is. Lehet ezt békével is tenni, ahogy Bill Gates-ék tették.

Megosztom: