Színes

A DNS tesztből derült ki, hogy a pasija az unokatestvére

Megosztom:

Szerencsétlen sztori

Ezt nagyon durva lehet megtudni

Egy nő elárulta, milyen kínos módon fedezte fel, hogy valójában az unokatestvérével járt, miután születésnapjára ajándékba kapott egy DNS-tesztkészletet. A TikTokon osztotta meg a szerencsétlen történetet, hogy a barátjától vette neki, először nagyon örült, de aztán minden félrement.

Az anyját örökbe fogadták, és nem volt kapcsolata biológiai apjával. “A tavalyi születésnapomra az exem megszerezte az egyik ilyen DNS-tesztkészletet” – mondta. “Leginkább az egészségügyi információk érdekeltek, hogy van-e valami, amire figyelnem kell.”

“Egy hónappal később visszakaptuk az eredményeket, és átnéztem a rokonok listáját, barátomhoz fordultam, és azt mondtam, hogy >>hé nézd csak, rokonságban állok valakivel, akinek ugyanaz a neve, mint neked<<”. – így tudta meg, hogy az unokatestvérével járt.

A későbbi videóban még elmeséli, hogy valószínűbb, másod-unokatestvérek, vagyis ugyanazok lehetettek a dédszüleik. De azóta már szakítottak, az nem derül ki, hogy a DNS teszt-e az oka.

Hasonló sztorik

Rengeteg másik felhasználó osztotta meg a döbbenetét a történet hallatán, míg mások hasonlóan jártak, és azt mesélték el.

“OMG a helyszínen meghalnék” – mondta az egyik követője. Míg egy másik ezt írta: “A nagynéném és a nagybátyám akkor tudták meg, hogy unokatestvérek, amikor már a 10 éves házassági évfordulójukat ünnepelték.”

Forrás: Yahoo!

Megosztom: