Színes

Olyan büdöset szellentett, hogy evakuálni kellett a termet

Megosztom:

Az év sztorija.

8 évvel később vallotta be

Vannak hírek amik már annyira abszurdak, hogy a vicces, komolytalan kategória és a döbbenetes kategória közt helyezkednek el. A most következő történet is ilyen, amit mi más, mint a The Sun angol bulvárlap osztott meg olvasóival.

Bizonyos témák, 2021 ide vagy oda, még mindig cikinek számítanak és zavarba ejtő róluk beszélni. Ilyen téma minden testi hang, mint pl a szellentés is.

Pedig egy angol nő, bizonyos Maxime van den Dijssel olyan büdöset szellentett egy edzőtermben, hogy az embereket avakuálták a teremből, mert azt hitték feltört a szennyvíz. 😀

Maxime. Forrás: The Sun

Sok volt a kebab

A nő elmondása szerint előző este sokat ivott és a barátaival jó sok kebabot ettek, ezért is döntött úgy, hogy az edzőteremben másnap ledolgozza a fölös kalóriákat. Az egyébként súlyemelő nő, Tiktokon osztotta meg a történetét, csak 8 évvel az ominózus eset után, mert annyira szégyellte magát addig.

“Annyira büdöset fingottam, hogy egy nő behányt a teremben.”

Forrás: The Sun

Zavar az éterben

Miután nem tudták, hogy honnan jön ez az istentelen büdös szag, végül arra a következtetésre jutottak, hogy lehet, hogy csőtörés van és feltört a szennyvíz, így evakuálták az edzőteremből az embereket.

A nő mostani beismerésére a kommentelők is haláli kommenteket hagytak neki válaszként. Többen sötét titkokat tártak fel a múltjukból. Egy női kommentelőt például szó szerint idéznénk:

“Egy nappal az összeköltözésünk után, a férjem becsukta az ablakokat mert azt hitte valami döglött állat van odakint. Összezárta magát a bűzzel és szegény nem is sejtette, hogy honnan jön a szag.”

Mi nem is fűznénk több kommentárt ehhez a hírhez.

Megosztom: