Élet

40 évvel vagyunk az első hivatalos AIDS-es eset után

Megosztom:

Sokáig a melegek betegségének tartották.

Megvolt a 40 éves évforduló

1981. június 5-én a Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) történelmi jelentést tett közzé öt “aktív homoszexuálisról”, akiknek ritka tüdőgyulladása volt.

Eric Sawyerben az első tudományos jelentés 40. évfordulója, ami az AIDS-et új betegségként jellemezte, kettős érzéseket ébreszt. Amikor a New York-ban élő férfi 1981-ben először kezdte mutatni a HIV tüneteit, egy barátja, a néhai aktivista és dramaturg, Larry Kramer javaslatára kezdet el találkozni egy orvossal, aki szintén meleg volt, és ezzel a betegséggel foglalkozott.

Ugyanebben az évben egy Michael Gottlieb nevű fiatal orvos és az UCLA munkatársai írtak azokról a betegekről, akiknél tüdőfertőzést diagnosztizáltak, ami gyakori az AIDS-nél. „1980 októbere és 1981 májusa között 5 fiatal férfit, mind aktív homoszexuális személyek, kezeltek biopsziával megerősített Pneumocystis carinii tüdőgyulladásban a kaliforniai Los Angeles 3 különböző kórházában. A betegek közül kettő meghalt ”- áll a CDC jelentésében.

Még nem múlt el a veszély

“Amellett, hogy örömmel tölt el, hogy 40 éven át túléltem ezt a betegséget, bizonyos fokú túlélő bűntudatom is van” – mondta Sawyer, az ACT UP AIDS-aktivista csoport alapító tagja az NBC News-nak. “Miért én? Miért érdemeltem túlélést, amikor annyi barátom nagyon szörnyű, csúnya halállal halt meg nagyon fiatalon?”

A járvány kezdete óta világszerte 34,7 millió ember halálát okozta ez a betegség, és továbbra is fennmaradhat. Bár gyakran beszélnek múltidőben az AIDS-ről, mintha már nem létezne a CDC szerint a színes bőrűeket aránytalanul nagyon befolyásolja a HIV. Az Egyesült Államokban 2018-ban az új diagnózisok közül a feketék 42, a latinok 27%-ot tettek ki.

Nők is lehetnek betegek

Alig egy évtizeddel később Ivy Kwan Arce, az AIDS hosszú távú túlélője, az ACT UP tagja elmondta, hogy hitetlenséggel találkozott, amikor HIV-tesztet kért orvosától, mivel ekkor még úgy gondolták, hogy a nők nem kaphatják el. Miután Kwan pozitív eredményt kapott, újra tesztelni kellett, mert úgy gondolták, hogy hibás volt a teszt. A amerikai kormány valószínűleg alulbecsüli az AIDS-szel összefüggő szövődmények miatt elhunyt nők számát.

Kwan grafikusként dolgozott, de amikor a munkahelyén kiderült, hogy HIV-pozitív, bejelentették munkatársainak a diagnózist, megtiltották neki a fürdőszoba használatát, még a menstruációs ciklusát is be kellett jelentenie, végül kirúgták.

“Túl sok ember haldoklik, és túl sok ember fertőződik meg halálos betegségben, ha nem jut hozzá a legújabb orvosi beavatkozásokhoz és a legújabb gyógyszerekhez” – mondta Sawyer. – “Itt az ideje, hogy elkezdjünk törődni a bolygón mindenki egészségével.”

Forrás: NBC News

Megosztom: