Egyéb

Kiderült az Airbnb sötét titka

Megosztom:

Sok pénzt fizettek azért, hogy sose kerüljön napvilágra.

A lakásban várt a nőre

A Times Square-től néhány sarokra délre van egy nagyon népszerű lakás, amit sorra vettek ki a turisták az Airbnb-n. Annyira sokan, hogy az egyik közeli bodega pultjánál lehetett átvenni a kulcsokat, nem a tulajtól. Így tett egy 29 éves ausztrál nő is a barátaival. 2015-ben szerették volna itt megünnepelni a szilvesztert. Az újév beköszönte után nem sokkal a nő azonban otthagyta a barátait, és egyedül ment vissza a lakásba.

Nem vette észre a férfit, aki elbújt a sötétben. Már csak akkor látta meg, amikor késő volt. Kést szorított a nyakához, az ágyra lökte és megerőszakolta. Aztán eltűnt a telefonjával. A nőnek végül sikerült elérnie a barátait, akik hívták a rendőrséget, a férfit egy órán belül elkapták. Nála volt a kés, a nő egyik fülbevalója és a lakás kulcsai.

Eltusolták

Aznap reggel hívás érkezett Nick Shapirohoz. Ő volt a Központi Hírszerző Ügynökség kabinetfőnök-helyettese és a Nemzetbiztonsági Tanács tanácsadója Obama idején, két hete új munkahelyen dolgozott, válságkezelőként az Airbnb Inc.-nél.

Shapiro értesítette az Airbnb vezetőit, akik rögtön léptek. Áthelyezték a nőt egy szállodába, fizettek azért, hogy az anyja Ausztráliából odarepüljön, majd hazarepítették őket, és felajánlották, hogy fedezik az egészségügyi és tanácsadási költségeket.

A kulcsok másolata külön problémát jelentett a vállalat számára, és rejtélyt okozott a nyomozóknak is. Hogyan szerezte meg őket a férfi? Az Airbnb-nek nincs politikája azzal kapcsolatban, hogy a házigazdák hogyan cserélnek kulcsokat a vendégekkel.

A helyi média nem számolt be a bűncselekményről, mert a társaság ezt akarta. Két évvel a támadás után az Airbnb 7 millió dolláros csekket írt a nőnek, ez volt egyik legnagyobb kifizetés, amit a társaság valaha teljesített. Cserébe megállapodást írt alá arról, hogy nem beszél a történtekről – írja a Bloomberg. Ők sem az ő nyilatkozata alapján tudták meg az esetet, hanem más, az esetet ismerő személyektől.

Így zajlik ez az Airbnb-nél

Az Airbnb üzleti modellje azon az elképzelésen nyugszik, hogy az idegenek megbízhatnak egymásban. Ha ezt a feltevést aláássák, az kevesebb felhasználót és több pert jelenthet, nem beszélve a szigorúbb szabályozásról. A biztonsági csapat minden fontossága ellenére továbbra is titokban tartja ezeket az eseteket. A bennfentesek „fekete doboznak” hívják. 

Az Airbnb-nél valódi emberek adják ki a lakásaikat, online, nem szállodák, akik biztonsági embereket és szigorú protokollt alkalmaznak. Chris Sacca a Szilícium-völgy egyik első kockázatitőke-befektetője, az Instagram, a Twitter és az Uber korai támogatója, még a kezdetekor figyelmeztette az alapítókat. “Srácok, ez nagyon veszélyes. Valakit megerőszakolnak vagy meggyilkolnak, és a vér tapad majd a kezetekhez. Nem fognak befektetni.”

De Brian Chesky, Joe Gebbia, valamint Nate Blecharczyk nem hallgattak rá, és 2008-ban megalapították az Airbnb-t, aminek mára 90 milliárd dolláros a piaci értéke. Ahogy nőtt az Airbnb, nőtt a veszélyes események száma is – a bőröndöket ablakokból kidobó házigazdáktól a rejtett kamerákon át, a gázszivárgásokig és a szexuális zaklatásokig.

Az elmúlt években az Airbnb évente átlagosan mintegy 50 millió dollárt költött a házigazdák és a vendégek kifizetésére, ideértve az otthoni károkat is. A Bloombergnek sikerült kideríteni, hogy Miami Beachen 1071-szer hívták a rendőrséget Airbnb-s lakáshoz, 40-szer erőszakos bűncselekmény miatt. Austinban, Miami Beachen és Los Angelesben összesen az elmúlt két évben több ezer hasonló hívás futott be a rendőrséghez.

Persze, nincs könnyű dolga az Airbnb-nek az ilyen ügyekben, mivel nehéz lenne meghatározni, hogy a házigazdák hogyan léphetnek be az otthonaikba.

Forrás: Bloomberg

Megosztom: