Élet

Szag és ízvesztés a Covid után – Lesz még ugyanolyan?

Megosztom:

Hónapokig is tarthat a regenerálódás.

Borzalmas lett a kedvenc illata

Alisson Clark először tavaly szeptemberben tudta meg, hogy a covid miatt elvesztette a szaglását és az ízlelését. “Reggel megfogtam egy csésze kávét, és csak meleg íze volt” – mondta.

Néhány hónappal később a szeretett samponjával mosta a haját, amikor szokatlan szagot észlelt. “A levendula a kedvenc illatom, de most kén- és puskaporillatú volt” – mesélte. Hirtelen sok minden furcsa vagy torz szagú lett.

Clark parosmiában szenved, vagyis szag torzulásban, ami akkor fordul elő, amikor az orrban található receptorsejtek nem észlelik és nem fordítják le megfelelően az agynak szagokat. Ez bekövetkezhet súlyos megfázás vagy orrmelléküreg-fertőzés, fejsérülés, rohamok és bizonyos gyógyszerek után. A betegség anosmia nevű teljes szag- és ízvesztéssel is társult, ami az enyhe Covid-19 fertőzéseket fémjelzi.

Hat hónappal a koronavírus diagnózis után Clark orra még mindig gyógyul.”Észlelni tudom a szagokat, csak egyszerűen nem tudom megmondani, hogy mik azok” – mondta. 

Egy év a gyógyulás

JAMA Network Openen megjelent egy új tanulmány, ami reményt adhat Clarkhoz hasonlóknak. A vizsgálat során 97 olyan Covid-19 beteget követtek, akik akár egy évig is elvesztették íz- és szagérzéküket. Négy havonta megkértek minden beteget, hogy számoljanak be a kutatóknak az állapotukról. 51-et közölük teszteltek is.

“Nyolc hónapon belül az objektív szaglásértékelés 51 betegből 49-nél (96,1%) megerősítette a teljes gyógyulást” – írta Dr. Marion Renaud, a francia strasbourgi egyetemi kórházak otolaryngológusa és munkatársa a tanulmányban.

A két beteg közül, akik nem gyógyultak meg teljesen, az egyik képes volt szagolni, de rendellenesen, míg a másik nem.

Érdekes további megállapítás, hogy sokan, akiknél teljesen helyreállt a szagló funkció az objektív szippantási teszt alapján, továbbra is azt gondolták, hogy az ízlelésük és szaglásuk csökkent. A teljesen felépült 49-ből csak 23-an mondták azt maguktól, hogy a szaglásuk teljesen visszatért.

Forrás: CNN

Megosztom: