Szórakozás

Régi rejtélyek, amiket a Fekete Özvegyből tudhattunk meg

Megosztom:

Te melyikre vagy a legkíváncsibb?

Végre eljött az idő, és megnézhetjük a mozikban a várva várt Fekete Özvegy filmet. A karakter bár több Marvel produkcióban is feltűnt, nem túl sokat tudtunk meg eddig a múltjáról, csak néhány elejtett információt, amitől csak még rejtélyesebb lett, de végre mindez megváltozott. Nézzünk néhány kérdést, ami megválaszolásra kerül a filmben. Kisebb spoilerek előfordulnak a cikkben, de egyik témában sem lőjük le a lényeget.

Hogyan lett a Vörös Szoba áldozata?

A Fekete Özvegy elárulja, hogyan lett Natasha Romanoff kétségkívül a Vörös Szoba legnagyobb reménysége. A film szerint a tudósok már kiskorától kezdve azonosították jelöltként a genetikai markerei miatt.

Mi történt Budapesten?

Magyarként talán duplán is izgatja a fantáziánk Natasha és Sólyomszem néhány elejtett mondata az első Bosszúállók filmben Budapestről. Eddig csak annyit tudtunk, hogy valami történt velük a fővárosunkban, de hogy mi az rejtély volt.

A fimből kiderül, hogy NAGYON fontos dolog történt Budapesten! 😉

Dreykov lánya

Loki ingerli ezzel Natashát, hogy rengeteg bűnt követett el, amit már nem lehet megbocsátani. Dreykov személye is a Vörös Szobához kapcsolódik, a filmben pedig megismerhetjük a szerepét a Fekete Özvegy történetében.

Miért került Clinthez ilyen közel?

Sólyomszem és Fekete Özvegy kapcsolata mindig szoros volt, a Bosszúállókból megtudtuk mindezt. Clint Barton volt az, aki ráébresztette Natasát a hibáira; olyan közel kerültek, hogy a harmadik gyermekét Nathanielnek nevezte el, ami a Natasha fiú formája A Fekete Özvegy elárulja, miért lettek ilyen jó barátok, Sólyomszem nemcsak arra beszélte rá, hogy váltson oldalt, ennél jóval többet tett.

Forrás: Screen Rant

Megosztom:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.