Élet

Történelmet írhat Chile

Megosztom:

Olyat lép, amit sosem hittünk volna.

Sosem látott változás jöhet?

A küzdelem a nők jogaiért végre haladást ért el Chilében. Múlt vasárnap megkezdődött az alkotmánygyűlés az első kongresszuson, amin azonos számú nő és férfi vesz részt, és készíti el az alkotmányt. A történelmi pillanat a 2019-es tüntetések közvetlen eredménye, amikor is megkérdőjelezték az egyenlőtlenséget Latin-Amerika egyik leginkább konzervatív országában.

“Én vagyok az első politikus a családomban” – mondta a 34 éves fiatal feminista Giovanna Roa az NBC News-nak. “Kívülállónak érzem magam, de azért akartam indulni, mert a tüntetések alatt rájöttem, hogy a dolgok másképp lesznek. Az intézményeinknek, amik évek óta figyelmen kívül hagyják a társadalmi igényeket, végre hallgatniuk kell ránk.”

Demokrácia és diktatúra mezsgyéjén

Amikor Roa 1986-ban megszületett, Chile közel állt ahhoz, hogy visszatérjen a demokráciához, a majdnem két évtizedig tartó Augusto Pinochet brutális katonai diktatúráját követően, ami több mint 3000 ember kivégzését vagy eltűnését eredményezte. Ugyanebben az időszakban a nők törvényes jogai elmaradtak Latin-Amerika nagy részétől. Noha Chile a régió egyik legerősebb gazdaságával büszkélkedhet, a nők helyzete továbbra is nehézkes volt.

A jelenlegi 1980-as alkotmány, amit egy olyan bizottság írt, akiket a diktatúra hívei közül válogattak össze, életben maradt Chile 1990-es demokratikus visszatérése után is. 

A gyűlésben 77 nő és 78 férfi foglal helyet. A májusi közgyűlési választásokon soha nem látott eredmények születtek, a hagyományos kormányzó elit küldötteit a politikai függetlenek félresöpörték. A progresszív fiatalok, az őslakosok és a tudósok sikeresen kampányoltak a különböző kérdésekben, ideértve a nemi szerepeket, a természeti erőforrásokhoz való hozzáférést és a környezetvédelmet. A jobboldali koalíció, amit Sebastián Piñera elnök támogatott, mindössze 37 mandátumot nyert el.

Női jogok

Annak ellenére, hogy 1990-ben visszatért a demokráciába, Chile továbbra is rendkívül patriarchális ország maradt, és a katolikus egyház erős befolyással bír a politikai döntéshozatalra. A diktatúra után 27 évbe telt míg az abortuszt dekriminalizálták, de még mindig csak akkor törvényes, ha nemi erőszak következménye, ha a magzat nem maradna életben, vagy ha veszély fenyegeti az anya életét.

A kritikusok szerint az 1980-as alkotmány továbbra is gátja az igazi demokráciának, és hátráltatja a nők részvételét a munkaerőpiacon és a közéletben továbbra is hatással van a nőkre és társadalmi szerepeikre.

A közgyűlésnek legfeljebb 12 hónap áll rendelkezésére, hogy megírja az új alkotmányt, amit 2022-ben egy második népszavazás fogad el. Ha ezt elutasítják, akkor a Pinochet-kori dokumentum marad érvényben.

“Nyerünk, ha elfogadják az új alkotmányt” – mondta Roa. „Ez egy sötét korszaknak a vége lehet, amiben még mindig élünk, mert a gazdasági és politikai hatalom koncentrációja továbbra is fennáll, mint a diktatúra idején… Most lehetőségünk van egy újfajta demokráciára.”

Forrás: NBC News

Megosztom: