Élet

16 évet várt a diagnózisra

Megosztom:

Segítő kutyával kapta vissza az életét.

Nem tudta, hogy mi baja lehet

Louise Thompsonnak 16 évet kellett várnia arra, hogy diagnosztizálják a betegségét. Rengeteg orvosnál járt, de nem tudták, mi baja lehet, azt mondták neki, hogy az egész csak a fejében van.

Akkor kezdet el aggódni, amikor elájult, és rohama volt. Aztán 2015-ben, miután évekig érték ájulások, Louise-nak tüdőgyulladás lett. A betegség után visszatért az ápolónői munkájához – de aztán naponta kétszer is elájult. Ez hamarosan teljesen kezelhetetlenné és egyre aggasztóbbá vált a helyzete.

„Ez egy ördögi kör volt” – mondta a Metronak. “Egy alkalommal vérvétel után elájultam, és a pulzusom 160 volt. Nem tudtam felállni. Kórházba kerültem, de aztán el akartak engedni, és megkérdeztem, mit tegyek, amikor hazaérek. Az egyetlen válasz az volt, hogy >>feküdj le<<.”

34 éves korában Louise hat hétre kórházba került, mert eljutott odáig, hogy még enni sem tudott, vagy felülni anélkül, hogy elájult volna. Négy hónap betegszabadság után megpróbált visszatérni a munkába, de a napjait ismét gyakori ájulás zavarta meg. “Nagyon nehéz időszak volt az életemben” – mesélte Louise. “Féltem, hogy ha elhagyom a házat, nem tudtam elvégezni a munkámat, állandóan kimerült voltam.”

A betegsége miatt korai nyugdíjba kellett vonulnia

Összesen 16 évre volt szükség a diagnózis felállításához, és 2016-ban az orvosok végül elmondták Louise-nak, hogy poszturális tachycardia szindrómában szenved, PoTS néven ismert rendellenes szívritmus-emelkedésben, ami ülve vagy felállva jelentkezik, a szív és az agy vérellátásának csökkenésével, majd ájulással jár.

Noha megkönnyebbült a hivatalos diagnózistól, nem tudott nem aggódni azon, hogy hogyan fog megbirkózni mindezzel, amikor észrevette, hogy egy barátja arról írt a közösségi médiában, hogy férje segítő kutyát kapott. Érdeklődve kutatott, és rátalált egy jótékonysági szervezetre, az Medical Detection Dogs-ra, ami speciálisan kiképzett kutyákat kínál. A kutyák figyelmeztetik a tulajdonosokat, ha egészségi állapotuk veszélyben van, beleértve a PoTS-t is.

Az első találkozás után a szervezet elhívta őt egy napra, hogy megismerkedjen a kutyákkal. De ezután sem volt egyszerű megtalálni a hozzáillő kutyát. Az elsővel nem passzoltak, a másodikra pedig allergiás lett. Végül 2019-ben került hozzá egy fekete labrador retriever, Mercedes.

Az első éjszaka, amit a Mercedesszel töltött, egy egynapos invazív kezelést követett, miután felfedezett a mellében egy csomót, amiről később kiderült, hogy rák. Louise-t a biopszia után ágyba fektették, fájdalmai voltak és párnák vették körül. Reggel amikor felébredt, rájött, hogy Mercedes felmászott mellé, hogy ott aludjon.

“Szerelmes voltam. Tudtam, hogy neki kell lennie az igazinak” – mondta Louise. “Aztán sajnos megkaptam az emlőrák diagnózisát, így a Mercedes nem kerülhetett hozzám, mert annyi dolgom volt a sugárterápiával és a kezelésemmel.”

Az élete Mercedesszel az oldalán drámaian megváltozott. “Vele hosszabb ideig ki tudok menni egyedül különböző helyekre” – mondta Louise. “Visszaadta a bizalmamat.”

Forrás: Metro

Megosztom: