forrás: pinterestKedveskedjünk bókokkal és a világ visszamosolyog ránk.
Dícsérd meg a környezeted
Napjainkban a bókolás, az elismerő szavak kezdenek kimenni a divatból. Nem csak arra a bókolásra gondolunk amit a férfiaktól kapunk, hanem mindenfajta kedves dícséretre amit csak emberként adhatunk egymásnak. Vajon miért lehet bennünk egyfajta pszichológiai gát a dícséretekkel kapcsolatban?
Oda-vissza jól esik
Dícséretet kapni és adni is jó érzés. Hiszen ha nekünk bókolnak valamivel kapcsolatban, akkor az simogatja a lelkünket és büszkeséget vált ki belőlünk. Ha pedig mi dícsérünk meg mást, akkor a másiknak máris szebbé tesszük a napját és az ő öröme belőlünk is örömet vált ki. Legalábbis így kéne lennie. Sokan mégis zavarba jönnek ha dícséretekről van szó, és félnek, hogy nem tudnak megfelelően ragálni a bókra vagy ők nem tudnak megfelelően visszadícsérni. Leginkább ez az oka, hogy zavarba ejt minket ha valaki bókol. A dícséretekkel kapcsolatban van egy olyanfajta láthatatlan elvárás, hogy az egész legyen reciprokatív, azaz valamiféle visszaadása is kell a bóknak. Így sokszor zavarba jövünk és nem őszinte dolgok csúsznak ki a szánkon. Pedig a bókolásnak szerintünk az lenne az igazi lényege, hogy őszinte legyen, ne essen túlzásba és nem mindennapi legyen. Pont ezektől lesz különleges ha mégis megdícsérünk valakit vagy valamit. Nem szabad átesnünk ajnározásba, mert az már könnyen visszatetszést válthat ki, és senki sem szereti ha túlzottan körberajongják.
A bókolás pszichológiája szerint a szavak megfelelő használata, a bók személyre szabása, a pillanat varázsa, mind számít. Egy felmérés szerint azon emberek 79%-a szívesen segített miután segítséget kértek tőlük, akiknek előtte valamilyen dícséretet mondtak. Még a munkahelyeken is alábecsülik a pozitív dícséretek értékét, ugyanis a dolgozók többsége ezt még többre értékeli mint a pénzbeli juttatatást. Ha pozitív visszacsatolást kapunk ugyanis szóban is a munkánkról, az még ösztönzőbben hathat. És ez nem csak a munka területére igaz.
Hadd mondjak egy személyes példát: Nemrég a Dunaparton ültem és valakivel beszélgettem amikor a semmiből teljesen váratlanul odajött hozzám egy idegen, 60 év körüli külföldi nő, és csak annyit mondott (valószínűleg franciául), amikor elsétált előttem a férjével és rám nézett, hogy tetszik neki a stílusom (a chic szót értettem:)) . Mondanom sem kell, hogy meglepődtem de nagyon, hirtelen sokkolt a közvetlensége, de úgy 3 másodperc múlva már vigyorogtam mint a vadalma, mert jól esett amit mondott. 🙂 Ráadásul mind tudjuk, hogy ha nő a nőnek bókol az már tényleg valami!
Összegezve tehát: bókolni jó. Hasznos, jót tesz, jól esik, kölcsönösen jobb lesz tőle a napunk, és nem kerül semmibe csak egy kis odafigyelésbe és kedvességbe. Ezeket az apróságokat ne értékeljük le, mert többet jelentenek mint sok más dolog.
Forrás: BBC
