Színes

Brad Pitt külsejével sem könnyű az élet

Megosztom:

Te vagy az, Brad Pitt? Nem, valójában csak egy apa az angliai Oxfordból.

Kiköpött Brad Pitt

Nathan Meads egyedülálló apa, aki alvállalkozóként dolgozik, de éjjel Brad Pitt-imitátor.

A 35 éves Meads elképesztően hasonlít az 57 éves Pittre. A kétgyermekes apa elárulta, hogy három évvel ezelőtt kezdett el imitátorként dolgozni, miután sokan többször megjegyzést tettek a hasonlóságára.

“20 éves koromban mondták azt nekem először, hogy úgy nézek ki, mint Brad Pitt” – mondta. „Vannak, akik azt mondanák, hogy rokonok vagyunk, vagy hogy anyámnak viszonya volt vele” – tette hozzá. “Sokan még most is felvételt készítenek, amikor elmennek mellettem, vagy képet kérnek tőlem, bár néhányan csak úgy fényképeznek le, hogy észre sem veszem.”

Meads elmondta, hogy évekbe telt, amíg rájött, hogyan hozhat hasznot számára a hasonlóság.

„Több száz ember azt mondta nekem, hogy hasonlítok rá, de soha nem tettem semmit, aztán állandóvá vált, hogy bárhová is megyek, az emberek ezt mondták” – mondta Meads, hozzátéve, hogy fényképeket küldött négy különböző ügynökségnek, amik szívesen dolgoztak vele.

Randizni nem könnyű így sem

De ami a randevúzást illeti, Meads elismerte, hogy kinézete miatt elég nehéz megtalálnia a szerelmet. Egyes nők hamis profillal vádolják a társkeresőn, még mások szó szerint elkezdik üldözni.

„Most töröltem a társkereső profiljaimat, és egyedül maradok” – mondta. – Egyébként nem igazán keresem a szerelmet, és nem akarok letelepedni, mivel a lányaim a világom és a legnagyobb prioritásom. Nem keresem az Angelinámat.”

Forrás: New York Post

Megosztom: