Élet

Meddőséget és szexuális diszfunkciót okozhat a COVID a férfiaknál

Megosztom:

Komoly gondokat okozhat.

Célba veszi a heréket

A közösségi médiában keringő mítoszokkal ellentétben a COVID-19 vakcinák nem okoznak merevedési zavart és férfi meddőséget. De a megbetegedést okozó vírus mindkét rendellenességet előhozhatja.

Eddig kevés kutatást végeztek arról, hogy a vírus vagy a vakcinák hogyan befolyásolják a férfiak reproduktív rendszerét. De a Miami Egyetem orvosainak és kutatóinak a közelmúltban készült vizsgálata új megvilágításba helyezte ezeket a kérdéseket.

A kutatók elemezték a COVID-19 fertőzés következtében meghalt hat férfi heréinek boncolási szöveteit. Az eredmény pedig, hogy a vírus megjelent az egyik férfi szöveteiben és csökkent a spermiumok száma.

Egy másik betegnek – aki túlélte – körülbelül három hónappal a fertőzés után here biopsziája volt, ami kimutatta, hogy a koronavírus még mindig a heréiben van.

Valamint felfedezték, hogy a COVID hatással van a péniszre is. Két péniszimplantátumot kapott férfi péniszszövetének elemzése azt mutatta, hogy a vírus hét-kilenc hónappal a diagnózis után jelen volt. Mindkét férfinak súlyos merevedési zavara alakult ki, valószínűleg azért, mert a fertőzés miatt csökkent a pénisz vérellátása.

Az egyik férfi csak enyhe tüneteket mutatott. A másik kórházba került. Ez azt sugallja, hogy még azok is, akik viszonylag könnyen átestek a betegségen, súlyos merevedési zavarokat tapasztalhatnak a gyógyulás után.

Ezek az eredmények nem teljesen meglepőek. Végül is a tudósok tudják, hogy más vírusok is behatolnak a herékbe, és befolyásolják a spermiumok termelését és termékenységét.

De mi a helyzet a vakcinákkal?

Az oltásokat is vizsgálták, és kimutatták, hogy a Pfizer és a Moderna mRNS vakcinák biztonságosnak tűnnek a férfi reproduktív rendszer számára. Az első körben nem vizsgáltak minden oltást, és csupán 45 férfi vett részt benne, de az eredmények biztatóak.

A kutatók ajánlják azoknak a férfiaknak, akik a vírus elkapása után fájdalmat éreznek heréikben, vagy merevedési zavarral szembesülnek, hogy keressenek fel egy urológust.

Forrás: Japán Today

Megosztom: