Színes

Kék lett a Big Ben órája

Megosztom:

Visszatértek az eredeti dizájnhoz.

Lassan elkészül az ikonikus óratorony

2017 óta dolgoznak a Big Ben felújításán, ami miatt sok turistának kellett csalódottan elutaznia Londonból.

Az óratorony lassan kezdi elnyerni az eredeti formáját, bár a költséges 29 millió fontról 80 millióra ugrottak. Felkerült végre az új számlap is.

Az óra eredetileg is poroszkék volt, amit rengetegszer átfestettek, végül pedig fekete lett. A szakértők úgy vélik, hogy a színsémát az 1930-as években választották, hogy elfedjék a szennyeződéseket, de most visszatértek Charles Barry és Augustus Welby Pugin, a Parlament építészeinek eredeti elképzeléséhez.

Más kulcsfontosságú részletekben is visszatértek Barry eredeti dizájnjához, például a hat pajzsból álló sor minden tárcsa fölött, ami fehér alapon mutatja Szent György vörös keresztjét.

A munkálatokat 2022-ben kell befejezni – a vártnál egy évvel később, a járvány okozta késések miatt.

Forrás: Metro

Megosztom: