forrás: pinterest
Színes

100 pohár bort ivott meg egy héten, ez történt vele

Megosztom:

Az orvosok figyelmeztették, hogy veszélyben az élete.

Az alkohol csapdájába úgy csúszott bele, hogy észre sem vette

A 35 és 49 év közti korosztálynál a vezető halálok a májbetegség. A pandémia és a szórakozóhelyek bezártsága ellenére kimutatások szerint, 25%-kal nőtt az alkoholos italok eladási aránya, az előző évhez képest. A rendszeres alkoholfogyasztás óriási csapda tud lenni, főleg a fiatalok körében, akik sokszor még nem tudják felmérni, hogy hol kell nemet mondani és hol a határ.

Így járt a most 39 éves angol Tammy Doyle is, aki kezdetben egy szerelmi bánat miatt kezdett el rendszeresen inni, aztán átesett a ló túloldalára, és kicsúszott a lába alól a talaj. Volt, hogy 5 üveg bort megittak a barátaival egy este, és ő mindennap ezt csinálta. Tammy 11 évesen ivott életében először alkoholt, de kezdetben csak mértékkel tette.

Csoda, hogy ma is él

Amikor az orvosok azonban közölték vele, hogy veszélyben van az élete és májműtétre lesz szüksége ilyen fiatalon, észbe kapott, hisz mondták neki, hogy csoda, hogy életben van még. Olyan mértékben volt telítve a mája az alkoholtól, amit már nem lehetett megmenteni. Az alkoholfoasztás többször is életveszélybe sodorta a nőt. Egyszer pl. összeverték az utcán egy baseball ütővel, de annyira részeg volt, hogy nem tudta mi történik és nem emlékezett semmire másnap.

Ma már viszont felismerte a problémát és csak ritkán iszik alkoholt. Szeretne segíteni a többi embernek is, aki alkoholproblémával küzd, és a kezdeti lépés, valóban a felismerés.

Tammy példája is mutatja, hogy van kiút az alkoholizmusból is!

Forrás: Mirror

Megosztom:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.