Forrás: Pinterest
Élet

Az ENSZ emberi jognak nyilvánítja a tiszta környezethez való hozzáférést

Megosztom:

Elsöprő támogatottsággal fogadták el.

Mindenkinek joga van tiszta levegőhöz

“Ez életre szóló lehetőségeket rejt magában egy olyan világban, ahol a globális környezeti válság évente több mint kilencmillió korai halálesetet okoz”- mondta David Boyd, az ENSZ emberi jogi és környezetvédelmi különleges előadója, aki “történelmi áttörésnek” nevezte a döntést.

Az 1990-es években először tárgyalt állásfoglalás jogilag nem kötelező érvényű, de képes lehet a globális normák kialakítására. Az éghajlati perekben érintett ügyvédek szerint ez segíthet nekik érvelni a környezetet és az emberi jogokat érintő ügyekben.

A Costa Rica, a Maldív-szigetek, Marokkó, Szlovénia és Svájc által javasolt szöveget 43 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett fogadták el (Oroszország, India, Kína és Japán).

Nagy-Britannia a javaslat kritikusai között volt a legutóbbi intenzív tárgyalások során, meglepetésként, az utolsó pillanatban mégis igennel szavazott. Az ENSZ genfi ​​nagykövete, Rita French azt mondta, hogy az Egyesült Királyság igennel szavaz, mert osztja a támogatók ambícióit az éghajlatváltozás kezelésében, de hozzátette, hogy az államokat nem kötik az állásfoglalás feltételei.

Az Egyesült Államok nem szavazott, mivel jelenleg nem tagja a 47 tagú Tanácsnak.

Costa Rica nagykövete, Catalina Devandas Aguilar szerint a döntés “erőteljes üzenetet fog küldeni az éghajlati nehézségekkel küszködő közösségeknek világszerte, hogy nincsenek egyedül”.

Az Egészségügyi Világszervezet becslései szerint évente mintegy 13,7 millió halálesetet környezeti kockázatok okozzák, mint a légszennyezés és a vegyi anyagoknak való kitettség.

Forrás: Reuters

Megosztom: