forrás: Pinterest
Élet

Hogyan legyünk türelmesebbek?

Megosztom:

A türelmesség tanulható?

A stressz egyik formája

A mindennapok során olyan apró dolgok is könnyen felidegesíthetnek minket, mint például mikor lassan jön a lift, nem működik a lift, kioldódik a cipőfűzőnk, elfelejtettünk megvenni valamit a boltban, sorba kell állni, vagy lefröcsköl minket egy autó és emiatt haza kell menni átöltözni. Kis dolgok ugyan, de képesek arra, hogy befolyásolják a hangulatunkat és akár elronthatják a napunkat is. Alapvetően a leginkább az az idegesítő ezekben a dolgokban, hogy plusz időt vesznek el. A türelmetlenség pedig már népbetegség.

Apró praktikák

Nagyon kevés ember immunis ezekre a dolgokra, jó hír viszont, hogy az agyunkat ezekben is lehet befolyásolni, ugyanis meg lehet tanulni türelmesebbnek lenni. A türelmetlenség ugyanis ártalmas az agyunknak, de a testnek is, mert stresszt okoz. Egy agykutató professzor és pszichiáter, Sarah Schnitker megállapította egy 2012-es tanulmányában, hogy a türelem hogy kapcsolódik a jó közérzettel.

“A türelmetlenség egyértelműen kihat a testünkre. Emelkedik a pulzusunk, hevesebben ver a szívünk, még a testünk elektromos töltése is változik. Azonban van különbség a dühből fakadó türelmetlenség és a félelemből fakadó türelmetlenség között. Néha a türelmetlenség még jó is tud lenni, mert segíthet fókuszálni. “

Arra a kérdésre, hogy hogyan lehet dolgozni azon, hogy türelmesebbek legyünk, így felelt Schnitker.

“Sokat segít, ha elkezdjük kívülről nézni a problémánk/ helyzetet és magunkat. Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy mit tanulhatuk ebből? Mi a pozitív hozadéka ennek a negatív helyzetnek? Ismerjük fel az érzéseinket, amiket kivált belőlünk a szituáció és próbáljuk tudatosan kezelni azt.”

Azok akik képesek türelmesebbnek lenni általánosságban, sokkal jobban kezelik a stresszt , empatikusabbak és a krízisekkel is jobban megbirkóznak. Esetlegesen a meditáció is segíthet abban, hogy türelmesebbé váljunk. A professzor szerint legyen szó gyereknevelésről, párkapcsolatról, vagy munkahelyi stresszről, mindenképp nagyban nézzük a dolgokat és a jó dolgokra koncentráljunk, ne arra ha valami épp rossz. Mindig tudatosítsuk magunkban a problémát, és próbáljuk azt fejben megoldani.

Forrás: CNN

Megosztom: