Túlzónak tartja a megtorlást.
Több bántalmazóval is együtt dolgozott
Dakota Johnson nem igazán ért egyet a cancel culture-rel, szerinte túlzottan is bedarálja az embereket, akik változhatnának.
A színésznő együtt dolgozott Johnny Deppel a 2015-ös Fekete mise című thrilleren – három évvel azelőtt, hogy a felesége, Amber Heard fizikai és verbális bántalmazással vádolta meg. 2019-ben Shia LaBeouffal a Cukorsólyom című vígjáték-drámában. Róla pedig FKA twigs azt állította, hogy megütötte. Majd szintén 2019-ben Sebek című horrorban Armie Hammer mellett is szerepelt, akit tavaly nemi erőszakkal és kannibalizmussal vádoltak.
„Soha nem tapasztaltam ilyet személyesen egyiküktől sem. Hihetetlenül jól éreztem magam velük, amikor együtt dolgoztunk. Szomorú vagyok a nagy művészek elvesztése miatt. Szomorú vagyok, amiért az emberek segítségre szorulnak, és talán nem kapják meg időben. Szomorú vagyok mindenki miatt, akit megbántottak vagy bántalmaztak. Egyszerűen nagyon szomorú.”
Johnson fontosnak tartja a változást, szerinte néha el kell engedni a régi iskolát, hogy valami jobb, sokszínűbb lépjen a helyére.
„Hiszek abban, hogy az emberek változhatnak. Hinni akarok az emberi lény azon képességében, hogy megváltozzon és fejlődjön, segítséget kapjon és segítsen másokon” – hangsúlyozta. „Szerintem határozottan jelentős túlkorrekció történik. De hiszem, hogy az ingának megvan az a képessége, hogy középen állapodjon meg.”
Forrás: New York Post