Forrás: PinterestÉrdemes óvatosnak lenni.
A fájdalomból építkezni
Vincent Van Gogh, Silvia Plath, Frida Kahlo, Kurt Curbain és Amy Winehouse – ez csak néhány név a történelem „megkínzott” művészei közül.
Winehouse arról volt ismert, hogy személyes küzdelmeiről énekelt a szerelemmel és a függőséggel, míg Plath egy félig önéletrajzi regényt írt a depresszióval kapcsolatos élményeiről. Ezek a művészek, akiket saját küzdelmeik inspiráltak, azóta is generációkat inspirálnak.
De meddig jó, és mikortól káros, ha a fájdalom inspirál?
A rossz tapasztalatokról azt mondják, hogy nagyszerű ötleteket adnak, és ezek kifejezését régóta terápiásnak tartják. Még mindig elterjedt az a gondolat, hogy a kreatívoknak támaszkodniuk kell a fájdalmukra, értelmessé, sőt széppé kell tenniük. Miért ne tenné legalább hasznossá, ha a legrosszabbat is el kell viselnie?
A kockázat az, hogy sebezhetőbbé válsz emiatt.
Claire Coleman szabadúszó író úgy véli, hogy rendkívül óvatosan és megfontoltan kell használni a személyes fájdalmat, hogy kreatív munkát inspiráljon. „Kissé ellenzem a megkínzott művész ötletét” – mondja.
„Veszélyes az a gondolat, hogy nyomorultnak kell lenni ahhoz, hogy nagy művészetet hozzunk létre, és úgy érzem, bizonyos mértékig leértékeli a munkát, mert van az az érzés, hogy ez valami olyasmi, amit ki kell hozni az alkotói folyamatból. Kicsit aggaszt a mentális egészségügyi problémák fetisizálása és romantizálása. Ha terápiára van szükséged – menj és kérj terápiát. Ne öntsd ki a szíved egy cikkben.”
A probléma leginkább az, hogy a művészet, a kultúra ma már bárhol elérhető, nemcsak egy galériába vagy egy folyóiratban, hanem az internetnek köszönhetően mindenki fogyaszthatja. A lelked kitárása most mindenki számára elérhető.
„Nem azt mondom, hogy ezeket a történeteket nem szabad elmesélni” – teszi hozzá Claire, a probléma inkább az, hogyan mondják el őket.
Közelebb visz a befogadóhoz
A Vogue-nak adott videóinterjújában Adele, aki nyíltan beszélt arról, hogy válása hogyan befolyásolta készülő albumát, azt mondta: „Igen, jónéhány újon igen”, amikor megkérdezték tőle, hogy sírt-e a saját dalai miatt.
„Vannak esetek, amikor nehézségekbe ütközik a szóbeli kifejezés, és előfordulhat, hogy más módon kell megtalálnunk a hangunkat.” – állítja Kathryn Dombrowicz, pszichoterapeuta.
De hogyan hat ez az egyénre?
Caroline szerint a művészetet lehet kritizálni, de minden, ami egy potenciálisan traumatikus helyről származik, még jobban fáj.
“Érdemes észben tartani, hogy ha a fájdalmad bármely művészeti ágba belehelyezed, amit nyilvánosan fogyasztanak, akkor potenciálisan megnyitod a legbensőbb érzéseid és gondolataid a kritika előtt” – jegyzi meg.
A generációk előrehaladtával a Y-generációsok sokkal nyitottabbak, mint elődeik – és most úgy tűnik, a dolgok ismét a más irányba fordulnak, mivel a Z generáció óvatosabb azzal kapcsolatban, hogy mit oszt meg az interneten. Régóta megfigyelhető, hogy a korcsoportok hajlamosak szembeszállni az előttük lévővel, de a Z generáció talán jó okkal teszi ezt.
Érzelmileg nyitottnak lenni bármely művészeti módban jó dolog, de a következményeket nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Forrás: Metro
