Bulvár

Így alakult Harry Styles és Olivia Wilde kapcsolata

Megosztom:

Nézd meg az idővonalukat.

Harry Styles és Olivia Wilde kapcsolata nagy port kavart, amikor idén januárban kiderült. Most végignéztük, hogy mi történt velük azóta.

2021. január

A duó akkor került a címlapokra, amikor kézen fogva fényképezték őket Styles menedzserének esküvőjén. “Harry és Olivia között a kémia szinte azonnal érezhető volt a forgatáson” – mondta akkor egy bennfentes. – “Csak idő kérdése volt, mikor jönnek össze.”

Wilde két hónappal korábban vált el Jason Sudeikistől, és három hónappal azután, hogy Harry csatlakozott a filmjéhez. De úgy tudni, hogy nem az énekes állt az egykori házaspár közé, az ő kapcsolatuk addigra már nem volt az igazi.

Ekkor többször is lekapták őket együtt romantikázni Los Angeles utcáin és Santa Barbarában.

2021. február

Februárban a forgatás után Wilde Londonban csatlakozott a Styleshoz, ahol egy kis időt töltöttek el együtt. „Az emberek hajlamosabbak tisztelni az emberek magánéletét Londonban, így valószínűleg úgy érezték, egy kényelmes séta miatt nincs szükség testőrre” – mondta szintén egy bennfentes US Weeklynek. Több londoni pubot is felfedeztek az ott tartózkodásuk során.

Olivia így írt később Harry csatlakozásáról a stábhoz: “Kevéssé ismert tény: a legtöbb férfi színész nem akar mellékszerepet játszani nők által irányított filmekben” – olvasható az egyik Instagram posztjában. “Az ipar arra tanította őket, hogy elhiggyék, ez a szerepek csökkentik az erejüket (azaz a pénzügyi értéküket). Ez az egyik oka annak, hogy olyan nehéz finanszírozást szerezni a női történetekre összpontosító filmekhez. Nem vicc, nehééééz olyan színészeket találni, akik felismerik, miért érdemes megengedni, hogy egy nő a reflektorfénybe kerüljön.” Majd így folytatta: “@harrystyles, a mi >>Jackünk<<. Nemcsak élvezte azt a lehetőséget, hogy megengedhesse a ragyogó @florencepugh-nak, hogy ő legyen a középpontban >>Alice<<-ként, hanem minden jelenetet óriási emberségességgel csinált végig.”

2021. március

Olivia egy polaroid stílusú fotót tett közzé, amin Paul McCartney nagyot harapott egy görögdinnye szeletből, utalva Harry Watermelon Sugar című dalára.

2021. április

“Harry és Olivia Londonban töltötték az időt” – mondta egy forrás szintén a US Weeklynek. “A Harrynél tartózkodtak. Megpróbálnak minél kisebb feltűnést kelteni, és olyan helyekre mennek, amelyek nem túl zsúfoltak.” 

2021. május

Harry új szerepet kapott a My Policeman-ben Emma Corrin mellett. „[Oliviát] nem zavarja Harry Emmával való kamerák előtti kapcsolata. Nem ez az első alkalom, hogy párkapcsolatban van, és párjának más színésznőkkel kell csókolóznia”- mondta a forrás. „Ha valami miatt izgatott, az a filmben játszott szerepe, és azt gondolja, hogy elképesztő munkát végez. Ráadásul bízik a kapcsolatukban, mivel nagyon erős!”

Úgy tűnik, a pár a pletykák ellenére még mindig nagyon boldog, maradjon is így, mi ezt kívánjuk!

Forrás: US Weekly

Megosztom:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.