Forrás: Pinterest
Élet

Hogyan kezeljük udvariasan, ha olyan ajándákot kapunk, ami “megállt az időben”?

Megosztom:

Idővel felnövünk mi is.

A változások kora

A cikk címe azokra az egykoron szeretett dolgokra gondol, mint például a bagolyminta, rózsaszín fodrok, vagy éppen a pónilovak szeretete 8 évesen. Közben mi azonban felnőttünk. De ezt a rokonok nem mindig veszik észre.

A saját rokonaink körében lehet legjobban érzkelnünk, hogy van akinél tényleg megállt az idő, és egyszerűen nem képes minket úgy kezelni, ahogy a felnőtteket. Ha kislányként odavoltunk a sütibabákért, kisfiúként a motorokért, akkor kedves gesztus ilyen és ezzel kapcsolatos dolgokat kapni, úgy 12 éves korig. De 20,30 évesen már annyira nem poén egy századik baglyos zokni vagy egy ezredik motormakett.

De hogyan mondjuk ezt el kedvesen a nagybácsiknak, nagynéniknek, hogy egyértelmű legyen de sértődés se legyen belőle? Mert biztos nem fogunk olyat mondani a fa alatt az örömtől izgatott arcok körgyűrűjében, hogy “ohh, köszi, egy újabb ugyanolyan, semmitmondó gyerekes bóvli.”

Legyünk őszinték

Ha az idős rokontól egy számunkra már rég nem aktuális, (sőt már inkább ciki) dologgal kapcsolatos ajándékot kapunk, mondjuk meg finoman, hogy:

Óh, milyen kedves! Régen, gyerekként valóban szerettem a baglyokat de most már inkább kedvelem a finom parfümöket. De azért kedves gesztus, köszönöm.

Beszélgessetek

Tárgyaljátok át, ha ritkán is találkoztok, milyen sokat változott a személyiségetek, és megváltozott az ízlésetek is már természetesen. Erre vennie kell a lapot a beszélgetőpartnerednek, bárhány éves is. A karácsony tökéletes alkalom erre, hisz ilyenkor együtt tudtok lenni. Figyeljetek egymás személyes igényeire, és ezzel a gesztussal, sokkal többet tudtok így adni, mint pusztán egy ajándékot.

Forrás: Metro

Megosztom: