Tudunk-e jól szeretni?
Mikor öleltél meg valakit utoljára? Milyen érzés volt?
Rohanó világunkban sokszor nincs idő sok mindenre. De tényleg… szeretni se? A legalapvetőbb emberi kapcsolataink úgy laposodnak el folyamatosan, mint a kocsinkon a gumik. És a 21. század ehhez vígan asszisztál.
Jelszó: Mindent azonnal és “jaj, mit gondolnak mások”. Ha valami nem rögtön elérhető, frusztráltak leszünk, idegesek, és még az időérzékünk is torzul, az okoskütyük világában. Ha valamit szeretnénk de nem merünk, mert jaj mit fog szólni a szomszéd, a marikanéni, meg a szüleink ha visszafojtjuk belső vágyainkat, attól mi boldogabbak leszünk? Nem. Pedig lehet, hogy csak olyan apró dolgokra vágyunk, hogy igazán megölelhessük a nagymamánkat, a barátunkat, vagy megpusziljuk a házi kedvencünket, befaljuk azt a csokit, ráírjunk arra aki tetszik, vagy hangosan, torkunk szakadtából énekeljünk a legjobb barátnőnkkel. Vágyainkat elnyomjuk, de még nagyobb baj, hogy kapcsolataink is fokozatosan háttérbe szorulnak. Legyen szó családi, baráti vagy szerelmi viszonyról, nagyon kell vigyázni, hogy ne menjenek át ezek a kapcsolatok idővel felszínes jellegűekbe, mert a felszínen túlra manapság már nincs időnk. Gyorsan olvasunk, gyorsan eszünk, filmek helyett sorozatokat nézünk. IDŐ. Igen, tény, hogy időbefektetést igényel az, ha valakinek szeretnénk megismerni a lelkét és gondolatait, és ne csak az időjárásról tudjunk vele társalogni. Az is tény, hogy ha találkozunk valakivel, azt össze kell szervezni, bele kell hozni az életünkbe, ha beszélünk valakivel, arra időt kell szánni, tudjuk. Ha kapcsolatban élünk valakivel, akkor egy idő után beütnek a szürke hétköznapok is, jön a mókuskerék, viszont ha okosan, türelemmel, és kölcsönösen tisztelve és szeretve kezelik ezt az időszakot az emberek, akkor nem alszik ki a tűz és a bizalom sem talán. Akárhogy is nézzük, ez a befektetett idő, előbb-utóbb megtérül, és mindenki csak nyer vele.
Mi döntjük el mire szánunk időt
Nagyon fontos lenne, hogy ne felejtsünk el szeretni, és tudjunk JÓL szeretni. Most nem a szeretetnyelvekről beszélünk (az külön téma lenne), hanem az általános, személyes szeretetről és törődésről. Az nem kielégítő, ha csak írásban kommunikálunk egymással, vagy emojikkal fejezzük ki a másik felé közlendőnket. Az sem elég, ha csak telefonon zajlik a csevej. Kell a személyes jelenlét, mert érezni a másik illatát, hangját, testmelegét, kisugárzását, látni a mosolyát, a szeme alatti ráncokat, a keze érintését, nevetni a közös poénokon, pótolhatatlan. Szüleinket megölelni az egyik legcsodálatosabb érzés a világon, segíteni nekik bármiben, pedig alapnak kellene lennie mindenki számára. Amikor egy rég nem látott baráttal találkozunk, már az öleléskor feltöltődünk pozitív energiával. Ha a szerelmünkkkel ölelkezünk, pedig olyan sokat teszünk az immunrendszerünk, idegrendszerünk, és az egész testünk pozitív töltete érdekében, hogy gyakorlatilag egy láthatatlan immunvédő pajzsot emelünk magunk köré ezzel. Szeretni jó és kell is. Sokan mégis lebecsülik ezt az apróságot, és elvesznek a szürke hétköznapokban és a robotban.
Mindannyian megdolgozunk a mindennapi betevőért, és senkinek nem tökéletes az élete. De sosem szabad, hogy az anyagi javak, a munka, vagy akár egy hobbink olyan fontos legyen, hogy elfelejtsünk közben igazán szeretni, mert semmi nem ér fel azzal, amikor van kivel megosztani a lelkünk. Tegye fel mindenki magának a kérdést, hogy ha választhatna aközött, hogy a világ leggazdagabb embere lehetne, de soha nem találná meg az igazi szerelmet és szeretetet, és csak felszínes és érdekkapcsolatok vennék körül egész életében, vagy pedig nem lenne ugyan gazdag ember, de igazi szeretet venné körül és garantáltan megtalálná a lelki társát is partnerében, akkor melyik opciót választaná? A pénzzel teli üres selyemágyat, vagy a sima pamutágyneműs ágyat ahol, az az ember várja akihez tényleg igazán jó érzés hozzábújni? A 21. sz. emberének mutatója az előbbi felé irányul. Kár, mert közben észre sem vesszük, de elmegy mellettünk az élet és a lehetőségek. Így 50 éves korunkra lehet ott ülünk majd a méregdrága luxusvillákban/luxuskocsinkban amiért jól megdolgoztunk, de nem vár minket otthon senki majd, akit igazán érdekelne, hogy vagyunk és milyen volt a napunk.
